No FuckiN' Way

Politika, közélet, aktivizmus és más okosságok itt és most.

ahol elérhetsz minket

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Jegy a Budapest-Asgabat járatra, csak oda

2014.06.18. 11:11 Elrien

A mai napon hivatalos látogatást tesz hazánkban Gurbanguly Berdimuhamedov, Türkmenisztán elnöke. A nemzetközi jogvédő szervezetek által készített rangsorolás alapján - az észak-koreai Kim Dzsong Un után - a világ második legnagyobb diktátora kereskedelmi és gazdasági ügyeket érintő kormányközi csomagot készül aláírni Orbán Viktorral.

 

A trend az, az azerbajdzsáni hírportál asgabati hivatalos forrásokra hivatkozva számolt be pár nappal ezelőtt a közelgő találkozóról, ahol az év elején folytatott tárgyalásokra és megállapodásra alapozva kormányközi szerződéseket írnak alá a két ország együttműködésének fejlesztéséről. Információik szerint Magyarországot az Azerbajdzsánon át érkező türkmén gáz, a hazánkba Törökországon keresztül eljutó türkmén üzemanyag, míg Türkmenisztánt a magyar műszaki felszerelések és gyógyszerek importja vonzza Budapestre.

A most megkötendő hosszú távú együttműködés mellett meg kell említenünk azonban az eddigi magyar-türkmén kapcsolatfelvételeket is. Míg 2011-ben, Schmitt Pál még államfőként látogatott el a türkmén fővárosba és méltatta a Kaszpi-tenger partján fekvő ország fejlődését diktatórikus berendezkedése ellenére, addig Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2008-ban még ennél is jóval tovább ment. Hasonlóan a jelenlegi kereskedelmi kapcsolatok felélénkítését célba vevő megállapodásokhoz, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnöke is tárgyalásokat folytatott a türkmén gáz importjával kapcsolatban. A később kiszivárgott Wikileaks-anyagok alapján még az amerikai körökben is aggodalmat keltett a tervezett paktum, ami értelmében az offshore-hátterű Millander International segítségével közel 30 évre függővé tette volna a magyar energiaszolgáltatást a Gazpromnak, a türkmén gáznak és rajtuk keresztül az orosz és türkmén elnököknek.

Senkinek sem kell megmagyarázni, miért is rossz a kiszolgáltatottság és az ilyen fokú függés, de miért is ilyen rémisztő egy államfő látogatása? Mert Ő a türkmén diktátor!

A 2007-ben megfigyelők nélkül lezajlott választáson a szavazatok 89%-val hatalomra kerülő, majd 2012-ben hasonló körülmények között 97%-os eredménnyel pozíciójában megerősített Berdimuhamedov diktatúráját a Freedom House és a Human Rights Watch évről évre a világ második legnagyobb diktatúrájaként szerepelteti listáján (egyedül Észak-Korea előzi meg).
A húsz éve felszabadított országban az etnikai kisebbségek nyelvoktatását és felsőoktatási lehetőségeiket is korlátozzák, prioritást biztosítva a többségi türkméneknek. A vallásgyakorlás lehetőségeit minimális keretek közé szorították, míg a külföldieknek a határok átlépésének lehetőségét is szűkítették.
Ráadásul Türkmenisztán a 10 leginkább cenzúrázott ország között szerepel. Nem létezik kereskedelmi média, a külföldi adásokat sugárzó parabola antennák ellen pedig Berdimuhamedov elnök személyes hadjáratot folytat pusztán azért, mert véleménye szerint elrontja a városok és a falvak képét.
Szenzációnak számított az első két, internettel felszerelt kávézó megnyitása a fővárosban, annak ellenére, hogy ezt csak és kizárólag katonák felügyelete alatt, a személyi adatok megadása mellett lehet használni.

 

diktátor.jpg

                                      kép forrása: www.theguardian.com

Általános szokássá vált a türkmén politikai körökben az ellenfeleknek történő üzengetés, melynek egyik fő eszköze a levágott véres birkafej otthagyása a kiszemelt személy házának küszöbén. Ennek áldozatául esett többek között Natalija Sabuntsz aktivista is, aki egy nappal a Szabad Európa rádiónak adott interjúja után kapott ilyen figyelmes „ajándékot”.

Orbán Viktor miniszterelnököt nyilvánvalóan nem rázzák meg ezek a tények és nem botránkozik meg az emberi jogok korlátozásán, és mindez nem tántorítja el őt azon szándékától, hogy a keleti nyitás jegyében az országot egy diktátornak szolgáltassa ki.

Az azerbajdzsáni baltás gyilkos kiadatása, az azeri kölcsön választása, a titkos paksi Putyin-paktum, ami 30 évre leláncol minket, és az ezen a héten aláírni tervezett megállapodások egyértelmű jelzések a kormánytól és Orbán Viktortól minden államfőnek és magyar állampolgárnakitt nem a nyugati fejlődés, hanem a keleti nyitás tekintélyelvű politikáját fogják folytatni. A kérdés innentől már csak az, van-e és lesz-e olyan ellenzék, politikai erő és fordulat Magyarországon, ami meg tudja és meg is akarja ezt állítani, vagy netán végleg felszálltunk a rövidesen megvalósuló Budapest – Asgabat járatra?

Címkék: gáz diktátor Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc Türkmenisztán Berdimuhamedov

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nfnw.blog.hu/api/trackback/id/tr266339831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kewcheg 2014.06.18. 14:55:48

Azt jó lenne tudni hogy milyen kritériumok alapján a második? Mert kimnél gyakorlatilag népírtás folyik,Berdimuhamedov pedig szereti megnyerni az ügetőt meg populista.Népírtásról vagy akár csak saját népe gyötréséről nincs hír.Tehát a skálán, aminek egyik végén kimdszong a másik végén meg Svájc helyezkedik el, ez a pasas azért jóval közelebb van a bot jobbik végéhez.És mi van akkor Fidellel, Evo Moralessel etc.etc..?

neminiteneri 2014.06.18. 14:56:02

"második legnagyobb diktátor".... erről is ordít, hogy a Google Translate-et használta a cikkíró.... talán legismertebb, leghírhedtebb (igen, a magyarul kevésbé tudók a híres-hírhedt szavakat is előszeretettel keverik) vagy valami hasonló....

Muad\\\'Dib 2014.06.18. 15:03:31

Ez a blog ugye valami vicc?
"...de miért is ilyen rémisztő egy államfő látogatása? Mert Ő a türkmén diktátor!..."
Ezen azt hittem besírok. :D Komolyan, egy szellemileg enyhén visszamaradt óvodás írta ezt a cikket, vagy mi?

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.06.18. 17:44:15

Nem a Zorbán a második legnagyobb diktátor? Vagy ő az első?

gizmo26 2014.06.18. 18:58:30

"Nem létezik kereskedelmi média" ... Akkor biztos nincs RTL Klub. Ez azért erős pozitívum.

gizmo26 2014.06.18. 18:58:39

Jajj, nem kéne már álszentnek lenni. A mélyen tisztelt nyugati demokráciák is támogatnak diktátorokat mindaddig, amíg az ő politikai meg gazdasági áérdekeiket képviselik. Hogyha meg már nem, akkor megetnek a bombázók, hogy megterermtség a demokráciát.

Netuddki. 2014.06.18. 19:20:46

@kewcheg: Szánalmas az erőlködés, hogy mentegesd a vajdádat!

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.18. 19:20:57

Kiszolgatottság az orosz olajnak? Fújj!

Csakis Amerikának szabad kiszolgáltatottnak lenni. Ezért csak taps jár.

Már Kennedy megmondta: Ask not what your country can do for you, ask what your country can do for America!

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.18. 19:21:02

@Istóczy Győző:

Orbán a fődiktátor, rosszabb mint Kim, Lenin, Hitler, Mao és Sztálin együttvéve.

Netuddki. 2014.06.18. 19:21:09

"a világ második legnagyobb diktátora kereskedelmi és gazdasági ügyeket érintő kormányközi csomagot készül aláírni Orbán Viktorral."

Lópikulát! Gyorstalpalót jött tartani a pocakos focistának.

♔bаtyu♔ 2014.06.18. 19:22:22

Izraellel is kereskedünk.

polgári kór 2014.06.18. 21:48:52

www.upi.com/Top_News/Special/2013/12/17/OSCE-mulls-engagement-with-Turkmenistan/UPI-86621387289674/

'Organization for Security and Cooperation in Europe said engagement is better than isolation when it comes to its relationship with Turkmenistan.'

Bécsben igen kedvesen fogadták ezt a demokrata úriembert. Nekünk is illik megmutatnunk, milyen a magyar vendégszeretet!

_most_ 2014.06.18. 21:49:15

elég gusztustalan azt látni, mikor a nyugati demokráciák közismert diktátorokkal üzletelnek, mert a pénz fontosabb, mint az elvek, például Kínának is bármit elnéznek a nagy üzlet reményében. Amúgy az még nem is lenne probléma, ha Orbán diktátorok körében érzi jól magát, csak mikor a diktátorok elismerően nyilatkoznak arról, hogy az Orbán rezsim mennyire hasonló az övékhez, az azért kicsit aggasztó.
süti beállítások módosítása